"Iránytű az együttérzés felé vezető úton"

A meditációs módszerek talán formájukban eltérnek egymástól, végső céljuk azonban megegyezik, mindegyik a nem-kettősség felismerésére irányul. Lényegében a járás, az ülés, az állás és a fekvés, mind a meditáció különböző formái. Meditáció bármi, amit teszünk, bárhol, bármikor. A meditáció egyszerűen csak annyit jelent: Létezni.

Mégis, sokunknak, akik még csak kezdők vagyunk ezen az Ösvényen, még pontosan ragaszkodnunk kell az ülő meditáció egyes formáihoz annak érdekében, hogy Igaz Természetünk átragyoghassa a bennünket a kettősségek világába ágyazó tudatlanság, én-központúság és megátalkodott szokások felhőjét. A Megvilágosodás azzal kezdődik, hogy felismerjük az Énnek (vagy Egónak) és számtalan megjelenési formájának természetét, a szenvedést teremtő szokásokat és a jó cselekedeteket, melyek békét és örömöt hoznak mások számára.

7 Buddha meditáció

A meditáció célja az 5 elem (fa, tűz, föld, fém és víz) harmonizálása és a 7 csakra rendszer átalakítása. Hatására kiegyensúlyozottabbá válunk, képesek leszünk felismerni magunkban a domináns elemet és egyensúlyba hozni magunkban az öt elemet, mind spirituálisan, mind fizikai szinten, és ezt megvalósítani a mindennapi életben.

Integral Meditáció

Egymásra épülő tananyagok rendszere, melyet Tiszteletreméltó Hang Truong Mester dolgozott ki és állított össze. A kurzus lépésről lépésre vezet végig a kezdetektől a meditáció mély formájának és a tudatosság kinyílásának megtapasztalásáig.
Fejleszti a meditáció három elemét, a relaxációt, a vizualizációt, a tudatosságot és megtanít a koncentrációra. Közben az egyén megismeri önmagát, az erősségeit és gyengéit, a motivációit és árnyékait. Megtanítja hogyan legyen egészséges a test, erős az energia és megfelelő a légzés.
A meditáció rendszeres otthoni gyakorlásból és havi találkozókból áll.

Az Integral Meditációról bővebben.

Teameditáció

teáscsészeA Tea Meditáció a meditáció egy formája, mely a tea ivása által valósul meg. A meditáció során csendben szemléljük önmagunkat, mindenféle érzelmezés vagy ítélet nélkül. Magunkba nézünk, lehetőséget kapunk, hogy tisztábban lássuk önmagunkat, felismerjük vakfoltjainkat és árnyékainkat. Nyitottabbá és elfogadóbbá válunk magunkkal és másokkal szemben.

A Teameditációról bővebben.

Meditation methods may differ in forms but converge on the same ultimate direction of realizing non-duality. Essentially walking, sitting, standing and lying down are all forms of meditation. Meditation is everything we do; anywhere, anytime. Meditation is simply Being. Yet, for many of us who are just beginning on the Path, we need to adhere to certain form of sitting meditation in order to allow our true mind to illumine and break free the cloud of ignorance, egocentricity and diehard habits that cling to duality. Enlightenment begins with the recognition of the nature of the self (or ego) and its many manifestations, the habits that create sufferings and the good deeds which bring peace and joy to others.

Seven Buddha Meditation

By practicing the Seven Buddha meditation one will be able to harmonize the 5 elements in one’s body and transform the 7 chakra system. As a result of the meditation one will be able to recognise the dominant element and even it with the other elements to achieve a balanced life.

Integral Meditation

This is a special Meditation session condensed and prepared by Venerable Hang Truong to meet everyone’s needs and levels appropriately.The program is divided into 12 monthly sessions, with 10 major lessons. These are based on the observation that meditation practice is like learning to drive a car; we can make progress with careful and regular practice.Integral Meditation’s big advantage is that it can measure practitioner’s progress and integrate all aspects of life.

Meditation practitioners meet monthly and also meditate daily at home.

More details of the Integral Mediation.

Tea Meditation

tea cupTea Meditation is a form of meditation while drinking tea. It is a method of engaging ourselves in silence contemplation. Essentially, during the tea meditation, one looks inwardly to see one’s mind as it is, without any effort to interpret or judge. Whether our mind is pure or polluted, clear or confused, we only need to witness it. Once free from making judgment and blame, we’ll spiritually be open, understand ourselves deeper, and become more receptive to embrace others and their points of view.

More details of the Tea mediation.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Kapcsolat / Contact
E-mail: compasshungary.info@gmail.com
Hírek RSS
<<okt 2017>>
HKSCPSV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
Hírlevél

Amennyiben érdekelnek a programjaink és elsőként szeretnél értesülni Tiszteletreméltó Hang Truong Mester érkezéséről, add meg az e-mail címedet és iratkozz fel a CompaSS Hungary levelezőlistájára

E-mail cím:

Subscribe to Compassionate Service Society - Hungary

Email:
Támogatás
A CompaSS Hungary nonprofit szervezet, de támogatást szívesen fogad céljai megvalósításában.

© CompaSS Hungary 2014